Kovács Zoltán, az együttes frontembere (ének és ritmus gitár) gyermekkora óta zenél. Fúvóshangszereken játszott (klarinét, szaxofon), illetve énekelt. Gitározni 16 évesen kezdett. Zenélt már több alkalmi zenekarban, de tudja, hogy ez a felállás az, amire éveken keresztül várt. Próbálja a bandát populáris rock-zene irányába terelni, mert véleménye szerint “Egy zenekar a közönség, ne pedig a saját szórakoztatására zenéljen!”.

A zenekar dobosa és első számú vokalistája, Ney Dániel, családi örökségként kapta a zene szeretetét. Zenei általánosba járt, hét éves korától majd’ két évtizeden át hegedült, a Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekarban ismerte meg az együtt zenélés örömét. Dobolni 18 évesen kezdett Jánky Zsolt növendékeként. 2002 őszétől egy éven át a Bridge zenekar (ma The Blackbirds) tagjaként szerzett koncert-tapasztalatokat. Ezután jött a Yellow Grudge (később Universe – Dream Theater tribute), majd a V#hang. “Hihetetlen és felemelő érzés a színpadról látni, ahogy az emberek átadják magukat a zene élvezetének!”

A banda legképzettebb zenésze: Deák Csaba. Őtolja szintin a virtuóz szólókat és függönyöket, eközben csak ritkán feledkezik meg a második számú vokalista szerepéről =), amit szintén Ő tölt be. 2009 közepétől pedig a pót-basszusgitáros pozícióját is Ő vállalta magára a zenekarban (négykezes basszus – billentyű) – azóta, mióta Tibi Németországban (Svájcban, Liechtensteinben stb) dolgozik! Csaba a gimnáziummal párhuzamosan konziba is járt, már sok-sok éve püföli a billentyűket. Óriási tehetsége, szervezőkészsége és tapasztalata nagy segítség a zenekar számára.

Kimpián Tibor
az együttes basszusgitárosa. Basszusgitározni középiskolában a “Frakkos Kaméleon” zenekarban kezdett, és azóta is mindig játszik valamilyen formációban. Balkezes gitárjával és jellegzetes játékával szilárd építőköve a zenekarnak.

Lohn Balázs az együttes szólógitárosa (bár jobban szeretne szőlőgitáros lenni 🙂 – és ezzel sokmindent el is árultunk Balázsról! A szemfüles olvasó valószínűleg azt is kitalálta már, hogy a zenekar neki köszönheti első nevét… Balázs még ellátja a harmadik számú vokalista, és a másodlagos frontember szerepét is, már persze ha ennek az utóbbi kifejezésnek lenne értelme. Amikor nem zenél, akkor különböző konfliktusokat rendez és forgat. Eddigi együttesei a Tökös Fatojások, ahol négy koncerten léptek fel, itt énekesi pozíciót töltött be, valamint az Eutanázia, amelyek három fellépésre volt lehetősége különböző jogi kari rendezvényeken (Gólyatábor 2001, Süss fel napi buli, Budaörsi Napok). Itt énekes és ritmusgitáros volt. 16 éves kora óta gitározik, de letagadhatna pár évet.